Üdvözöljük iskolánk weboldalán

„Egészséges, mint a makk”

A Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégiumban a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0041 pályázat sikeres zárásaként 2015. június 5-én rendeztük meg második egészségnapunkat.

A napot tornázással kezdtük, majd több helyszínen változatos programok várták a gyerekeket. Ellátogathattak a védőnőkhöz, ahol megismerték a 100 éves Védőnői Szolgálat munkáját, majd a hallottak, látottak alapján feladatlapot töltöttek ki. A Mentőállomáson még a mentőautó egyes felszereléseit is kipróbálhatták. A Horváth-tanyán Horváth György irányításával elsajátíthatták a lovaglás alapjait. Az iskola udvarán és tornatermében kosárlabda, foci, ping-pong és röplabdabajnokságon mérhették össze erejüket a sportolni vágyó fiatalok. Az Erzsébet-ligetben a 7-8. osztályosoknak tájékozódási futóversenyt rendeztünk. A kerékpáros balesetek számának csökkentése érdekében a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai jóvoltából kerékpáros ügyességi pályát próbálhattak ki a gyerekek, és elméleti tudásukról is számot adhattak, KRESZ-totót tölthettek ki. Fekete András, a rendőrség munkatársa előadásában a drogfogyasztás veszélyeire hívta fel a figyelmet, amit évfolyamonként hallgattak meg a tanulók. Az ügyesebb kezűek rajzversenyre nevezhettek, ahol lerajzolhatták, hogy hogyan éljünk, hogy egészségesebbek legyünk. Horváth Ferenccel, a Horváth-kert étterem vezetőjével gyümölcssalátát készíthettek, majd társaikat is megkínálták az ízletes falatokkal. Márta Ferenc fodrász és Kói Mária kozmetikus tanácsokat adott a gyerekeknek a helyes haj-és bőrápolásról. A bátrabbak új frizurát és sminket is csináltathattak maguknak. A Vöröskereszt munkatársai vérnyomást, testsúlyt, testzsírt és vércukrot mértek, hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődő gyerekeket.

Bízunk benne, hogy a pályázatban megvalósult programok hozzájárultak tanulóink személyiségének fejlődéséhez, szabadidejük hasznos eltöltéséhez, az egészséges életmód kialakításához.

 

 

                                                                                                                         Tóth Csilla

projektmenedzser