Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kossuth Gimi – Gólyatábor

Fenntartónk, a Baptista Szeretetszolgálat jóvoltából és anyagi támogatásának köszönhetően a Kossuth Gimnázium első évfolyama Sástón, az Oxygen Adrenalin Parkban tölthette a gólyatábort. Első nap, már a megérkezés után közösségépítő játékokkal kezdtük az ismerkedést, azután kirándultunk Kékestetőre. Este boboztunk és libegőztünk, majd a szálláson drámajátékokat és szituációs játékokat játszottunk. A második napot ismét bobozással kezdtük, majd a délelőttöt a kalandparkban töltöttük, ahol a kalandpálya teljesítése után az erdei labirintusban kószáltunk. A függőhíd séta után hajtányoztunk és íjászkodtunk is. Délután felmentünk a Sástói kilátóba, és onnan csodáltuk meg a panorámát. Visszafelé ismét libegőztünk, majd újra a kedvenc helyünkön kötöttünk ki: a bobpályán. Az esti jó hangulatú játékok után hosszú, éjszakába nyúló beszélgetésre került sor, így következő nap kicsit fáradtan indultunk Egerbe, ahol planetáriumi előadáson vehettünk részt, majd megnéztük a várat és a minaretet. Délután indultunk haza. Tartalmas, programokban gazdag kirándulást töltöttünk együtt. Hálásak vagyunk fenntartónknak, hogy lehetővé tette, hogy tanulóink térítésmentesen vehessenek részt gólyatáborunkban. A diákok élményekkel telve, új barátokkal gazdagodva, igazi közösségként kezdhetik meg gimnáziumi tanulmányaikat iskolánkban.

 

 Szidey István igazgatóhelyettes, a 9. G osztályfőnöke

GALÉRIA