8.a és a kerékpártúra

2020. október 07., 10:08

A mostani helyzetre való tekintettel a tavalyi osztály kirándulásunkat sajnálatos módon le kellett mondanunk. Így jött az ötlet, hogy „mi lenne, ha elmennénk biciklizni?”

Nem is kell osztályfőnökünknek többször mondani, mindenki lelkesen kezdett tervezgetni.

Na de hova is menjünk? Szerencsére, az egyik szülő felajánlotta, hogy a munkahelyére kibiciklizhetünk.

Szeptember közepén egy napsütéses szerda délután útnak is indultunk. Utunkra egy pár szülő is elkísért minket. A rizsföldeket céloztuk meg Kisújszállás határában.

Teli akarással, vággyal tekertünk előre és előre az ecsegi, gödrökkel tarkított úton. Egymás társaságában igen jól telt az idő. Szerintem mindenkinek a végtagjai a végét járták, mikor a „túravezetőnk” bejelentette, hogy az a kis ház a pálya vége. Mikor leszálltunk, egy végtelenbe nyúló rizsföldet láttunk, telis tele szitakötőkkel és különféle madarakkal. Bemehettünk az ültetvény kellős közepébe, ami igen kalandosra sikeredett, különféle szurkálós növényeken keresztül vezetett az ösvény.

Visszafele egy rövidebb utat terveztünk, de mint kiderült legalább egy 7-9 km-el többet tekertünk. Erre akkor eszméltünk rá, mikor egy jó háromnegyed óra múlva ismét láttuk a kis házat. Amikor észrevettük a Kisújszállás táblát, hatalmas öröm kerített hatalmába bennünket, hiszen megcsináltuk!

Egész végig nagyon jól szórakoztunk. Az osztály nevében mondhatom, ezt megismételhetnénk még egy jó párszor.

Cs. Kiss Zsófia Panna 8.a

8.a és a kerékpártúra