Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Filadelfiában jártunk

Filadelfiában jártunk

 

Nem kellett olyan messzire mennünk, ahogy elsőnek a cím alapján gondolnánk, elég volt Kiskőrösig utazni. Itt található ugyani a Filadelfia Idősek Otthona. A név egyébként sem az amerikai helyszínre utal, hanem a kisázsiai, ókori városra, aminek jelentése „testvéri szeretet”. Iskolánk énekkara 2019. május 21-én tett itt látogatást, hogy az otthon lakóinak kedveskedjen énekekkel, zeneszámokkal, hogy közösen énekeljünk és megosszuk velük Isten bátorító üzenetét.

Amikor megérkeztünk a szeretetházba (baptista körökben így nevezik az idősek otthonát) az ebédlő, ahol tartottuk az alkalmunkat, már tele volt az otthon lakóival. Gyorsan összeszereltük a hangtechnikát és már kezdtük is az istentiszteletet. Opauszki György, az intézmény igazgatója köszöntött bennünket és átadta a szót az iskola énekkarának. A célunk az volt, hogy evangéliumi énekkel és Isten Igéjének bátorító üzenetével szolgáljunk az időseknek. Igyekeztünk arra, hogy az általuk ismert énekek is felcsendüljenek, és közösen is tudjunk énekelni. Így az alkalom elején az otthon lakóival énekeltük az „Adj új erőt Urunk” kezdetű éneket. Vittünk fiatalosabb énekeket is, mint pl. „Nálad lett borrá a víz”, vagy „a Lelkem áldd az Urat” című dicsőítő énekeket, valamint Pintér Béla „Hazahoztál” című énekét. Holhós Edina tanuló röviden bemutatta iskolánkat az egybegyűlteknek. Három diák hangszeres darabbal is készült az istentiszteletre. Simon Éva klarinét-, Borók-Varró Veronika fuvola-, Szél Bence kürtszólóval örvendeztette meg az időseket. Kincs Veronika és Szabó Tamara szólóénekkel készült erre az alkalomra. A bátorító üzenetet Bögös Jenő, hitéleti igazgatóhelyettes adta át a 84. Zsoltár alapján. Az énekkart Janó Valéria tanárnő készítette fel erre az alkalomra, és nyújtott segítséget az út szervezéséhez. Ezúton is köszönöm áldozatos, lelkiismeretes munkáját!

Az istentiszteletet végén közösen énekeltük az „Égi szózat szállt a földre” kezdetű éneket, majd átadtuk az időseknek készített ajándékainkat, melyet Nagy Anikó tanítónő koordinálásával az alsó tagozatos gyermekek készítettek. Az idősek közül többen is megleptek bennünket személyes ajándékaikkal, melynek nagyon örültek a gyerekek és a felnőttek egyaránt.

A délutánt olyan programmal töltöttük meg, ami a gyermekek tanulmányait is segítette. Megtekintettük a Petőfi Sándor Szülőházat és Emlékmúzeumot, valamint a János Vitéz Látogatóközpontot. Nagy élmény volt végigmenni a János Vitéz helyszínein, részévé válni a történetnek a látványos díszleteknek és interaktív módnak köszönhetően.

Mire hazafelé vettük az irányt kellemesen elfáradtunk, de a gyermekek lelkesen fejezték ki szándékukat, hogy máskor is részt vennének hasonló utakon.

 

Bögös Jenő, hitéleti igazgatóhelyettes

GALÉRIA