Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Iskolánk húsvéti ünnepe

Iskolánk húsvéti ünnepe

 

A húsvét egy közel 2000 éves történet, mely a Megváltó, Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról szól. Iskolánkban minden év tavaszán megemlékezünk erről a nagy eseményről. A diákok, pedagógusok és a meghívásunkat elfogadó vendégek népes serege töltötte meg tornatermünket.

Az istentisztelet első részében az énekkar, Janó Valéria tanárnő vezetésével Istent dicsőítő dalokkal gazdagította ünnepünket. Kovács Ágnes, 6. a. osztályos és Kincs Veronika 7. c. osztályos tanuló egy-egy szavalattal segítette a húsvéti történetben való elmélyedést. A Kisújszállási Baptista Gyülekezet zenészei és énekesei közös éneklésre bátorították a jelenlévőket.

A bibliai üzenetet Bögös Jenő lelkipásztor osztotta meg a hallgatókkal Ézsaiás próféta és János apostol szavain keresztül. Amíg nem tudjuk, hogy bajban vagyunk, nem keressük a megoldást. Néhány történelmi, valamint egyéni példán keresztül megláthattuk, hogy igen nagy a baj velünk emberekkel. Bűneink miatt el vagyunk választva Istentől, így tönkretesszük magunk és mások életét. Isten megígérte, hogy megváltót küld számunkra, aki megfizeti bűneink büntetését és megszabadít elveszettségünkből. Jézus Krisztus, Isten Fia ezt vállalta fel értünk. Két lehetőség van előttünk, vagy makacs bűnösök leszünk, mint a Jézussal együtt megfeszített egyik gonosztevő, vagy megtérő bűnösök, akik Jézusra bízzák az életüket, ahogy a másik elítélt tette a Golgota hegyén.

GALÉRIA