Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Megemlékezés a Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából

Megemlékezés a Reformáció 500. évfordulójáról a Kossuth Lajos Baptista Általános Iskolában

 

A Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium 2017. október 19-én emlékezett meg, és ünnepelte a Reformáció 500. évfordulóját. Mindössze három éve lett az iskolai ünnepségek része a reformációra való megemlékezés. A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy, mint a Magyarországi Baptista Egyház intézménye, a reformáció kevésbé, és sokszor félreismert harmadik ágához, az anabaptista mozgalomhoz áll közel.

Az iskola felső tagozatos diákjai részvételével és ünnepi műsorával zajlott az esemény. Radics Zoltán igazgató úr ünnepi gondolatai után az 5. a. osztály tanulói, Földesné Keresztes Marianna igazgatóhelyettes vezetésével, egy evangéliumi eseményt, az ötezer ember megvendégelését vitték színpadra és játszották el. Szidey Kiara 8. c. osztályos tanuló Lukátsi Vilma Wittenberg című versén keresztül elevenítette fel azt a bizonyos októberi reggelt, amikor Luther kitűzte 95 tételét. Az énekkar Janó Valéria tanárnő segítségével négy, az alkalomhoz illő énekkel emelte az ünnepség lelkiségét.

Ünnepségünk vendége volt Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, aki a reformáció személyes vonatkozásait hangsúlyozta beszédében. Honnan kap erőt az a fiatal, aki elveszíti szüleit, és a hallását, de mégis boldog és teljes életet tud élni? Honnan kap erőt az a fiatal, aki a libanoni háborúban elveszíti fél karját és mégis sugárzik róla Isten jelenléte? A válasz abban a bibliai kijelentésben van, melyet a reformátorok is megtaláltak Isten Igéjében, miszerint „az igaz ember hitből él”.

 

Bögös Jenő, iskolalelkész

GALÉRIA