Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Tanévnyitó 2017/2018

Iskolánkban 2017. 08. 31-én került sor a tanévnyitó ünnepségre.Régi diákjaink élményekkel telve érkeztek. Meséltek a nyári táborokról, vidám strandolásokról, családi élményekről. A csengőszó megszólalása után elkezdődött az ünnepség.

A Himnusz és a köszöntő után iskolánk legkisebb tanulóit, az első osztályosokat fogadtuk. Óvó nénik vezetésével érkeztek meg a kicsik, és foglalták el helyüket az első sorokban, majd a gólyafióka táborban tanult verssel kedveskedtek a felsőbb évfolyamos diáktársaiknak és a szüleiknek. Ezután Ponyokainé Rab Judit a Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodájának vezetője mondta el köszöntő beszédét, amelyben kiemelte, hogy a gyermek érték, és az óvodából az iskolába való átlépés nem a gyermek elengedése, hanem a kisdiák bizalommal történő átadása a tanító kollégák részére. Iskolánk énekkara Janó Valéria tanárnő vezetésével két művet adott elő. Ezután Szász Veronika, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Dunáninneni Területi Oktatási Igazgatója köszöntötte a tanulókat és az első évfolyamos gyerekeket.  Ezt az igazgatói beszéd követte. Radics Zoltán igazgató úr elmondta, hogy az új tanév új feladatokat hoz magával tanárnak, diáknak egyaránt. A sok feladat elvégzéséhez igei útmutatást Bögös Jenő iskolalelkésztől kaptunk.

Ünnepségünket a Szózattal zártuk.

GALÉRIA