Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kisújszállási sakktehetség a baptista iskolában

A baptista fenntartású iskolákban kiemelt figyelmet fordítanak a sakkra: ez számos kiváló eredményben is megmutatkozik. Legutóbb a kisújszállásiak bizonyították tehetségüket.

 

A karcagi Akácliget Kupán felnőtt mezőnyben 69 élőpontot gyűjtött a kisújszállási Csíki Endre. Ezzel a teljesítményével az októberi FIDE-listán 1901 ponttal jelenik meg, megváltva ezzel az első osztályú sakkozók „klubjának” belépőjét. 

Az elmúlt egy évet ugrásszerű fejlődés jellemezte, közel négyszáz élőpontot javított a szeptember 16-án 10. életévébe lépő fiatal sakkversenyző. Sok munka, szerénység és sakkszeretet, ez a mottója a Kisújszállási Baptista Iskola kiemelkedően tehetséges sakkpalántájának, aki az idei korosztályos bajnokságon a tízéves fiúk versenyében ezüstérmet szerzett, így októberben a világbajnokságon képviseli majd a magyar és nem utolsó sorban a baptista színeket. A Görögországban sorra kerülő világeseményre készülődés keretében, a karcagi torna után októberben a Hévízi Sakkfesztiválon folytatódik a program, ahol szintén felnőtt mezőnyben szokja majd a „puskaporos levegőt”. 

Az elmúlt két év során sikerült megalapozni és kialakítani azokat a körülményeket, amelyek hosszú távon kiemelkedő eredményeket hozhatnak.  A tehetségkutatásban a kisújszállásiak segítségére van a Baptista Polihisztor program, valamint a Velencei Sakkiskola.

GALÉRIA