Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Szabó Rita Annamária

2019. május 10-12. között rendezték meg Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen a XXVII. Kárpát-álmedencei Teleki P Földrajz - Földtan verseny döntőjét. A verseny kiírója és rendezője a Magyar Természettudományi Társulat volt.

Erre a nagyszabású rendezvényre várták a megyei fordulók első helyezettjeit, valamint Budapest és a határontúli magyarok lakta területek legkiemelkedőbb 7-8. osztályos versenyzőit.
Mivel egy hónappal ezelőtt megnyertem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei fordulót, így én is részt vehettem a megmérettetésen. 
Mindkét évfolyamon 29 diák mérhette össze tudását.
Már az első napon 90 perces, 100 kérdésből álló írásbeli fordulón adhattunk számot az elsajátított ismeretanyagról.
A második nap délelőttjén terepgyakorlatra vittek bennünket, ahol 4 helyszínen: Szilvásvárad, Nagyvisnyó, Bélapátfalva, Szarvaskő természeti jelenségeivel, kőzettanával ismerkedhettünk meg. A megismert és lejegyzett érdekességekről egy 25 kérdéses kvíz formájú tesztben kérdezték vissza a hallottakat. Délután egy szóbeli fordulón is bizonyítottunk. A húzott tétel ismertetése után kőzettani kérdésekre is válaszolnunk kellett. Miután mindezeken túlestünk, kaptunk egy kis szabadidőt, mely alatt tehettünk egy hatalmas sétát Eger városában.
Vasárnap délelőtt nagy izgalommal vártuk az eredményhirdetést és a záróünnepséget.
Elmondhatom, hogy igazán eredményesen teljesítettem. 
A terepi forduló legsikeresebb versenyzője lettem, ezáltal különdíjban részesítettek.
Az összesített pontszámot nézve 2. helyen végeztem, mindössze 4 ponttal lemaradva az első helyezettől. Sok értékes ajándékot kaptunk, többek közt egy 1 hetes tehetségtáborba való meghívást, melyet Kárpátalján szerveznek. 
Örülök, hogy egy ilyen jól szervezett, színvonalas versenyen gyűjthettem újabb tapasztalatokat. Köszönöm a felkészítő tanáromnak, Molnárné Bucsai Ildikó tanár néninek a fáradságos munkáját.
Szabó Rita 7.c
2019. 05.14.

GALÉRIA