Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Hogyan gyógyulhatok meg?

Hogyan gyógyulhatok meg?

 

Az ember lelke Isten életet adó szavára vágyik, ez az, ami igazán felüdíti, ami világosságot ad és általa megelégedik. Úgy gondolom sokan voltak ezzel az érzéssel június 3-án, amikor a baptista intézmények dolgozóinak tartottunk évzáró zenés bibliaórát elhagytuk. Meghívott vendégünk Mike Sámuel, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet lelkipásztora volt. Sámuel egy ószövetségi hadvezér, Naámán történetén keresztül beszélt a gyógyulás, helyreállás útjáról. Naámánnak „jól futott a szekér”. A nagy tekintélyt, sikereket jelképező ruhája viszont súlyos problémát takargatott, a lassú, de biztos halállal végződő leprát. Egy rabszolgalány által jutott el a gyógyulás lehetőségéhez. Viszont ahhoz, hogy a gyógyulást megkapja félre kellett tennie saját elképzelését, le kellett vetkőznie szolgái előtt a díszruhát, bevállalni a betegségét, és alázattal elfogadni azt az utat, amit Isten mutatott neki a helyreálláshoz. Így van ez ma is, életünk gyógyulásához Isten és emberek előtti alázatra van szükségünk elfogadva a Jézus Krisztusban nyújtott megváltást. A bibliaórát Sámuel két énekkel gazdagította, melyben szívünk még inkább megtelt Isten életadó Lelkével. Köszönjük a szolgálatát!

GALÉRIA