Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Fitt nap a Kossuthban

Fitt nap a Kossuthban

 

Iskolánkban 2017. október 17-én délután került megrendezésre a sport szépségeit  népszerűsítő bemutató. Először a röplabdások tartottak egy rendkívül színvonalas bemutatót, felkészítőjük Kálmán Éva tanárnő volt. Majd a nyolcadikos fiúk mutatták be a labdarúgás fortélyait, a dekázást, a fejelés és láthattunk egy rövid lábtengó mérkőzést is. Felkészítőjük Majláth Antal tanár úr. Bár ez a programelem inkább a fiúk érdeklődését keltette fel, azért a lányokra is gondolt az iskola. Ezt követte ugyanis a mazsorettes lányok bemutatója, akik két különböző zeneszámra adtak elő koreográfiát.

A következő bemutatót a Kisújszállási SE Karate Szakosztályának köszönhetjük. A karatésok csoportos és egyéni katákat (formagyakorlatokat), küzdést és önvédelmi fogásokat is bemutattak. A program végén pedig cserepeket és köveket törtek szét kézzel. Különösen nagy meglepetéssel látták a gyerekek, amikor Raczkó György sensei tíznél is több cserepet tört szét egyetlen ütéssel.

A program megszervezéséért köszönet illeti Baloghné Vatai Judit tanárnőt, és mindazokat a kollégákat, akik segítséget nyújtottak a szervezésben, illetve a lebonyolításban.

 

Szidey István

igazgatóhelyettes

GALÉRIA