Idén is megrendeztük a hagyományos Gólyafióka táborunkat, ahol 45 leendő 1. osztályos kisdiák folytatta az ismerkedést egymással és az iskolánkkal. A tábor célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában, szórakoztató programokon keresztül szokjanak hozzá az új környezethez.
A háromnapos eseményen a gyerekek számos területen próbálhatták ki magukat. Volt reggeli zenés torna, ahol játékos feladatokon keresztül átmozgatták magukat. Az angol foglalkozáson a számok világát fedezhették fel, a bibliaismeret foglalkozás pedig segített nekik azt megérteni, hogy mennyire fontos egymás szeretete és az Istenbe vetett hit.
Nagy sikert aratott a robotika foglalkozás, ahol a gyerekek bepillantást nyerhettek a modern technológia rejtelmeibe és maguk is kipróbálhatták a robotok irányítását. A kézműves tevékenység alkalmával egyedi karkötőt készíthettek a gyerekek maguknak. A zenei foglalkozáson fejlesztették a ritmusérzékükek és persze a tánc sem maradhatott ki, ahol már az első iskolai évnyitós műsorukra is készülhettek a legkisebbek.
A kis Táborozók lelkesedéséről és a jó hangulatról sokat elárulnak az ott készült fotók is. A közös élmények segítettek abban, hogy a leendő kis Elsőseink újabb barátságokat kössenek, és a tábor végére már igazi, iskolába lépő Kisiskolásnak érezzék magukat.
Az idei Gólyafióka táborunk ismét bebizonyította, hogy a közösen megélt élmények, a közös játékok, a leendő iskolatársakkal és tanító nénikkel, tanár bácsikkal együtt töltött tartalmas három nap a legjobb alapja egy sikeres iskolakezdésnek.
Simonné Nánási Renáta, igazgatóhelyettes
„…mert kossuthosnak lenni jó!”