Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Ukrán menekült sportolók segítése

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal azzal a kéréssel kereste meg a Baptista Szeretetszolgálatot március végén, hogy a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégiumában elhelyezett ukrán menekült sportoló diákoknak szervezett adománygyűjtésben nyújtsunk segítséget. Az ukrán sportolók a Dinamó Kijev utánpótlás csapata, akik édesanyjukkal együtt érkeztek Szolnokra

A szülők és diákjaink segítségével sikerült tartós élelmiszerekkel (konzerv, tészta), tisztálkodáshoz és mosáshoz szükséges eszközökkel, műanyag evőeszközökkel, szemeteszsákkal, mosogatószerrel és törölközővel segíteni a kis csapatnak. Egyeztettünk a kollégiummal és ezután a Nagykun Baptista Oktatási Központ, a Baptista Szeretetszolgálat képviseletében ellátogatott a diákokhoz és az összegyűjtött adományokat szeretettel nyújtotta át a kollégium képviselőjének, az intézmény igazgatójának, Darázs Tibornak.

Az igazgató úr köszönetét fejezte ki a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Radics Zoltán intézményvezető

GALÉRIA