Bögös Nikolasz, iskolánk tanulója jövőre lesz ötödik osztályos, művészeti profilú osztályba jár; színjátszást, néptáncot tanul, kórustag, hegedül. Minden területen kiemelkedő, tehetsége megkérdőjelezhetetlen. A kínálkozó lehetőséggel élve a közelmúltban egy gyerekszínész-válogatáson vett részt. A többfordulós castingot a budapesti Magyar Színház hirdette meg a 2025-2026-os évadra a 6-13 éves korosztály számára. Nikolasz sikeresen túljutott az első fordulón, ahol egy szabadon választott verssel és egy dallal kellett bemutatkoznia. A sokszoros túljelentkezés ellenére végül egy közel harmincfős csapatban folytathatta a megmérettetést. Egy kétnapos workshop következett, melyre Budapesten, a színházban került sor, ahol az ének, tánc és drámafoglalkozásokat színházi szakemberek tartották a gyerekeknek. A második nap végén számot kellett adni a tanultakról, Nikolasz sikeresen túljutott ezen az akadályon is. A casting utolsó fordulója augusztusban lesz Budapesten, a Magyar Színházban, ahol eldől, melyik előadáson láthatjuk majd. Házi feladatként a Valahol Európában című darab egyik betétdalát kapta, felkészülését az Alapfokú Művészeti Iskola tanárai segítik. Részt vesz még nyáron egy színjátszó táborban is, melyet szintén a színház szervez. Kimondhatatlanul büszkék vagyunk arra, hogy Nikolasz egy nagy budapesti színház színpadán mutathatja meg tehetségét, iskolánk hírnevét is emelve. A sikeres castinghoz szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk.
Zsolnainé Szilágyi Zita