Üdvözöljük iskolánk weboldalán

VOLLÉ! 2020

A Magyar Röplabda Szövetség 2013 őszén régóta fennálló tartozását kezdte el törleszteni a „Vollé! 2020 – Röpsuli” program életre hívásával. Az eddig kizárólag a versenysport területét felügyelő sportági szakszövetség ezzel a kezdeményezéssel a szabadidős sport felé kinyitotta az első ajtót, és az iskolás gyerekek, valamint testnevelőik számára olyan koncepciót kezdett el építeni, amivel lehetősége van hosszú távon biztos alapokra építeni a röplabda sportágat Magyarországon.

A Vollé! 2020 – Röpsuli program 2013/2014. tanévi indulásakor az éppen általános iskolás, azon belül is a legfeljebb hatodikos, 12 éves gyerekek számára kínált versenyzési lehetőséget; edzőik, testnevelőik számára szakmai képzési lehetőséget. 
A program kimondottan az iskolai sportra, a sportág vérkeringésébe még be nem került játékosokra koncentrál.

A gyerekek számára a legfontosabb nem az, hogy röplabda versenyen vesznek részt, hanem hogy élményben van részük. Ezeken a röplabda-jellegű eseményeken az eredmény másodlagos, maga a játék a lényeg, a játékosok egyszerre keveset, csak egy játszmát töltenek a pályán, több alkalommal, a verseny során elosztva lesznek főszereplői az eseménynek. Nem egész napos, hanem szülő-, testnevelő- és főként gyerek-barát módon csak 4-6 óráig tart egy megmérettetés, viszont ez a kevés idő alatt megállás nélkül zsong a terem, a tömeg, amely részt vesz egy tornán, már magában azzal is élményt nyújt a játékosoknak, hogy ennek részesei lehetnek. Minden gyerek díjazásban részesül, a csoportok helyezettjei pedig mindenképpen éremmel térhetnek haza.

Eszköztámogatásként eddig mindkét tanévben testnevelőnként 5-5 röplabdát osztottunk szét a programban részt vevők között, azaz a két év folyamán nagyjából 1100 labda került ki az oktatási intézményekbe.

 

További képek a galériában. 

GALÉRIA