Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Az Igazság halhatatlan

Az Igazság halhatatlan

Iskolánkban – a hagyományos október végi időponttól eltérően – 2018. szeptember 25-én tartottuk a Reformáció emlékünnepélyt, melyen az oroszlányi Bakfark Bálint Művészeti Iskola diákjai adták elő Az Igazság halhatatlan című balettjátékot. A színdarab témája Hubmayer Baltazár anabaptista reformátor életét dolgozta fel. Az előadásban Gryllusz Dániel Pál apostol és a Hegyi beszéd című művei, valamint a Megfeszített rockopera Miatyánk áriája és a VOX Nova férfikar által előadott baptista énekek csendültek fel, melyeket Benkő Ferenc válogatott össze és Csáky Mária művészeti vezető dolgozta ki rájuk a koreográfiát. A táncelőadást a gyerekek nagy figyelemmel kísérték. Különösen megindító volt Hubmayer Baltazárnak és leendő feleségének, Hüglein Erzsébetnek találkozását, szerelmét, házasságát bemutató jelenet. Az előadás keretén belül a diákok láthattak egy bemerítési istentiszteletet is, melyen négyen tettek hitvallást Jézus Krisztus mellett. A darab Hubmayer és felesége elfogatásával folytatódott, akiket az akkori hatóságok halálra elítéltek hitük miatt. A mű záró jelenetében bepillantást nyerhettünk a mennybe, ahol a mártír házaspár hervadhatatlan koszorúval a fejükön örvendeznek az Úr jelenlétében.

Igényes, szépen kidolgozott előadással találkozhattunk a Vigadó színpadán, melyben az iskolánk diákjai látványos módon találkozhattak Hubmayer Baltazár, anabaptista prédikátor életével és azon keresztül a reformáció értékeivel. A darab bemutatását a Baptista Oktatási Központ támogatta.

Bögös Jenő, hitéleti igazgatóhelyettes

GALÉRIA