Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Zenére, zenével nevelünk

Iskolánkban sok évtizede biztosított az emeltszintű ének – zene oktatás. A zeneis-ének órákon tanulóink elsajátítják a zenetanuláshoz való alapokat. Lehetőséget kapnak arra, hogy zeneértő és élvező felnőtt váljon belőlük. Személyiségük ezen a műveltség területen is kiteljesedhet.

Lehetőséget kapnak  a zene iránt hivatásszerűen érdeklődők, hogy elinduljanak e pályán. A tehetségek felismerésével és  további fejlesztésével új utak nyílhatnak meg tanulóink előtt.

Az órai fejlesztések mellett az énekkarokban is dolgozunk, ahol nemcsak a hangunk, hallásunk, de egymásra való figyelésünk – társas kompetenciánk is sokat fejlődik.

Az órán kívüli zenei nevelésünk is fontos! Ekkor hangversenyeken és operalátogatásokon veszünk részt. Az előadásokra előre felkészülünk, majd megbeszéljük a látottakat. Miért jó ez? Nagy tapasztalatokra teszünk szert viselkedésformákban / színház/, ismereteink gyarapodnak a látott darabok megértésével. Megtanuljuk élvezni a zenét, megérteni azokat a kommunikációs mondanivalókat, amit egy művészeti alkotás nyújt nekünk – balett előadás például. A zenét merjük befogadni és megérteni! Gondolatainkat merjük megbeszélni visszafelé a buszon. Szeretjük ezeket a napokat, s opera után általában még valamilyen nevezetességet is megtekintünk.

Az elmúlt időszakban a következő előadásokat láttuk:

Szeptemberben a budapesti Erkel Színházban láttuk a „West Side Story” c. darabot, majd a zenélő szökőkutakat néztük meg a Margitszigeten .

Októberben az „Őrült tánc!” című fergeteges és gondolatébresztő balett előadást láttuk, és a Halászbástyán sétáltunk.

Decemberben nagy kívánságunk teljesült, mert egy éve vártunk jegyeinkre az OPERAHÁZ előadására, de most megnézhettük a karácsonyi várakozás legszebb darabját: Csajkovszkij: Diótörő balettjét .

Igazi karácsonyi hangulatba kerültünk. A Operaház előtt stílszerű Diótörő hangulatban gesztenyét majszolgattunk, bent óriás fenyőfa várt bennünket. Az épület teljes pompája mindenkit elbűvölt.

Az előadásokra 50 fővel utazunk,  több családból szülők is szívesen velünk tartanak. A mellékelt fényképeken is látható kedves kis „társaságunk”. Februárban újabb előadás vár ránk!

Helyben – Kisújszálláson is kihasználjuk az adandó zenei lehetőségeket. Itt a „Filharmónia” szervez 3 előadásból álló kis-hangversenyeket – most februárban lesz az első előadásunk – 100 bérletesünk láthatja majd.

Ilyen módon adunk és kapunk lehetőséget az élő zene élvezetére!

Vadas Ilona

GALÉRIA